Vírusvédelem az autóbérlés során

A koronavírus számos módon befolyásolta az életünket. Sokan, sokféleképpen vélekednek róla, de ami egyre valószínűbb: hosszú távon velünk marad. Tapasztalatunk alapján sokan ódzkodnak az autóbérléstől, mivel attól tartanak, hogy esetleg előttük egy fertőzött személy bérelte az autót, és így ők is elkaphatják a vírust. Hallottunk olyat is, hogy valaki, aki eddig előszeretettel használta az autóbérlés lehetőségét, most emiatt vásárolt gépjárművet. Pánikra azonban semmi ok! Cikkünkben most megmutatjuk, hogy miért nem szükséges ettől félnie, és bátran igénybe veheti autókölcsönzés szolgáltatásunkat.

Először is, a koronavírus főként levegőben terjed. A felületeken a vírus néhány óra elteltével elhal, így aligha fertőződhetünk meg azért, mert előttünk egy beteg személy tartózkodott az autóban. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy minimalizáljuk a vírus terjedésének kockázatát, azaz minden bérlő után alaposan kitisztítjuk és kiszellőztetjük autóinkat.

Nem csupán a szokásos porszívózást és felületi portalanítást végezzük el, hanem fertőtlenítő hatású készítményekkel áttöröljük a kormányt, a sebességváltót, a műszerfalat, a kulcsot, a pohártartót, a kesztyűtartót, a tükröket, a biztonsági öveket, az ajtókat és az üléseket is. Azaz minden olyan felületet vírus-biztossá teszünk, amellyel a következő bérlő érintkezhet. Így tehát nem kell aggódnia, hogy a bérelt autóban vírusok és baktériumok maradtak: biztosra megyünk!

Az autókölcsönzés során igénybevehető járművek tisztítása mellett bérlőinket és utasainkat is mindig arra kérjük, hogy törekedjenek a biztonságra: zsebkendőbe tüsszentsenek vagy köhögjenek, fertőtlenítsék a kezüket a gépjármú használata előtt és után, valamint kizárólag olyan utasokkal utazzanak az autóban, akikről tudják, hogy egészségesek.

A fenti tanácsokat érdemes megfogadni és alkalmaznia saját autója esetében is, azaz a vírusos időszakokban sűrűbben és maszkban végezze el a következő lépéseket:

  • az autó alapos kiporszívózása,
  • a kormány, a műszerfal, a sebességváltó, a kulcs, a pohártartó, a kesztyűtartó, a tükrök, a biztonsági övek, az ajtók és az ülések fertőtlenítő hatású szerel való alapos áttörlése,
  • az autó kitakarítása után 10-20 perces szellőztetés,
  • használat közbeni készfertőtlenítés,
  • köhögés csak zsebkendőbe, esetleg könyökbe.

Ha a fentieket betartja, akkor vírus-biztos útja lesz. Mi minden bérlő után elvégezzük az említett pontokat, így garantáltan biztonságban lesz az autókölcsönzés során.

Reméljük, hogy sikerült eloszlatnunk a kételyeit és nem fog tartani az autókölcsönzésről. Az autóbérlés előnyei közé tartozik, hogy nem kell fenntartási díjat fizetnie, a karbantartás miatt sem kell aggódnia, és a parkolás kérdése sem nyomja a vállát. Ha időnként szüksége van gépjárműre, akkor ez az önnek való megoldás, hiszen segítségével szabadnak és rugalmasnak érezheti magát. Városon belül, belföldön hosszabb távon és külföldön is utazhat kölcsönzött autóval.

Mi nem csak a koronavírus tekintetében figyelünk ügyfeleink biztonságára, számos különböző, kedvező lehetőséget biztosítunk, hogy az önnek leginkább megfelelő autókölcsönzési lehetőséget választhassa. Ha kérdése vagy észrevétele adódott, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot, várjuk megkeresését!

Vissza